Ma is egy élménnyel lettem gazdagabb. Kiültem rajzházit csinálni a Margit -szigetre (az ami a hídon fogadott megintcsak élmény volt, nem is rólam lenne szó, ha nem túrták volna fel az egész mindenséget, amikor én egyszer az életben oda megyek).
Leültem egy padra, rajzoltam, aztán hallom, valami matat mellettem. Tőlem kb. 4-5 méterre egy varjú (vagy mifene) szórakozott a kukazsákkal.

Addig – addig ügyködött, míg fel nem húzta a zsákot annyira, hogy bele tudjon nyúlni, és valami ehetőt találjon benne. Mindezt úgy, hogy ha madár lennék tuti nem jutna ilyen eszembe. Két lábával odafogta a zsákot a szemetes széléhez, a csőrével lenyúlt amennyire tudott, megfogta a zsákot, felhúzta, a felhúzott részt szintén odafogta a szemeteshez, megint lenyúlt, felhúzta, odafogta… Ezt folytatta addig, amíg el nem érte a szemetes tartalmát. Az akciónak pedig ez lett a vége:

A minőségért én kérek elnézést, a telefon ennyit tud ilyen távolságból. Ez a spontaneitás átka. De a lényeg látszik.
És történt ezalatt a 4 óra alatt mégvalami, amiről akkor, abban a percben úgy gondoltam érdemes lenne elmesélni, de akárhogy agyalok, nem tudom mi volt az. Nem a kutya, akire rászóltak, hogy jólvan, szia, én megyek, a kutya meg mint aki érti, egyből szaladt. Nem is a sok túrista, ás a mégtöbb futó….
Egyszer úgyis eszembe jut….. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.