Tajvani fogorvosok felszólították a gyorsétterem hálózatokat, hogy vegyék le menüikről a túl nagy hamburgereket, mert azok súlyos állkapocssérüléseket okozhatnak. - írta csütörtökön a China Daily című lap.Az újság egy fogorvost idézett, aki szerint a…

Miskolcon hidat neveztek el Ganxsta Zoleeról- legalábbis a tábla ezt hirdeti. Sajnos mivel a dolog nem hivatalos, engedélyt senki nem adott rá, a táblát el fogják távolítani, sőt, ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést is tesznek, mely ha eredményes - ha elkapják a tettest -…

Emlékeztek még arra a román férfira, aki kíméletlenül megcsonkította magát, miután felesége és szeretője is kidobta? (ha nem, akkor előzmények itt.) Hát most úgy tűnik rájött, hogy nem volt épp ésszerű dolog levágnia saját nemiszervét, ugyanis most a helyi hivataltól kért…

 "Aki hülye, haljon meg!" - szoktuk mondani. Brit kutatók nem kevés pénzt és energiát (gondolom én, mert minden kutatáshoz pénz kell) fektetve a dologba bebizonyították, hogy aki hülye az tényleg meg is hal.Méghozzá szív- és érrendszeri megbetegedésben.Az öt…

 Egy román férfi, miután felesége és szeretője is elhagyta, úgy döntött megválik férfiasságától. A feleslegesnek vélt testrészeit a munkahelyén rejtette el, később munkatársai találtak rá. A férfi sok vért vesztett, de életben maradt.Az orvosok véleménye szerint, a…

jellylorum 2009.10.24. 00:42

Déli sokkoló

Először is, itt egy elmaradt videó tegnapról, amiért megintcsak köszönettel tartozunk.   Emberünk most biztosan hálát ad az életéért, és innentől kezdve minden egyes percét értékelni fogja. Vagy valamelyik pszichiátrián kezelik….Kire hogy hatnak az ilyen…

Németország a napokban választ, a kampány finisében mindent bevetnek a politikusok; elővették gyermekkori képeiket és még azt is közzétették, csakhogy megnyerjék a választók szimpátiáját. Mindent tudni róluk, még az óvodai jelüket is.Ezen felbuzdulva a Bors is megkérdezte…

Ez olvasható egy ausztrál napilap címoldalán!                     A MordHertz nevezetű cég hirdetése ez, mellyel azt kívánják tesztelni, hogy különböző országokban mennyire…

Jessica Biel színésznőt a McAfee, számítógépes vírusok elleni védelemmel foglalkozó cég a legveszélyesebb hírességnek választotta, mert a kereséseknél a legtöbb, a nevét tartalmazó link vírusokhoz és spyware-ekhez vezet.Biel-t Beyoncé, Jennifer Aniston, Tom Brady és Jessica…

Újabb WC -s baleset ezúttal Ausztráliából…A nyilvánosság segítségét kérte hétfőn az ausztrál rendőrség és Caims városának elöljárói, hogy megtalálják azokat a csínytevőket, akik egy nyilvános illemhely ülődeszkájához ragasztottak a hétvégén egy férfit…

 

Szólj hozzá!

Címkék: hír

süti beállítások módosítása