A technika egyszer megöli a parasztot… és a hozzám hasonló műszaki antitalentumokat, az egyszer biztos!
Kezdődött az egész azzal, hogy a km- órám 10 percet késett, gondoltam átállítom, és ezzel együtt le is nullázok rajta mindent, kivéve az eddig megtett össz. km -eket. Ez is olyan jellemző, hogy egyetlen egy gomb van az órán, mégsem tudok vele mit kezdeni. Aztán találtam a hátulján egy kis pöcköt, gondoltam majd az segít. Hát segített. Benyomtam, a kijelzőn megjelent annyi kisebb – nagyobb szám, amennyi csak elfér rajta először 9 -esek, aztán 8 -asok, 7 – 6 – 5…. Benyomtam mégegyszer a pöcköt, ugyan az történt. Aztán sikerült valamit beállítani rajta. Azt hittem az idő volt az, de nem… Ugyan már nem késett 10 percet, de sikeresen elértem hogy kerek egy órával kevesebbet mutasson. És ez még mind semmi! Mikor átértem Gödöllőre kerestem a számokat, vajon mennyit mehettem, de nem találtam, ráadásul majd bele őrültem, miért 11.1 km/h -t ír maximum sebességnek, és az átlag sebességem miért 5 km/h körül volt. Ha sietek valahova, gyalog megyek ennyit, nemhogy biciklivel. Kellett hozzá egy teljes oda- és egy fél visszaút hogy rájöjjek: az óra nem km/h -t mért, hanem M/h -t….ezek szerint ha minden igaz az átlag sebességem 6.2 M/h volt a max. elért sebességem 11.4 M/h és talán 6.93 mérföldet tekertem le háztól házig és vissza. (de ez még mindig csak 10.4 km – ha minden igaz – és az meg kevés… nem is kicsit…szóval ezen még agyalni kell kicsit….) 

A bejegyzés trackback címe:

https://merrevanazertelem.blog.hu/api/trackback/id/tr971801757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása